• Zack Snyder már az idei Comic-Con-on elkezdte promozni készülő új filmjét a Sucker Punch-ot, ami állítólag saját kútfőből született.
  • Kevin Feige a Comic-Con-on megerősítette, hogy Nick Furry és a Fekete Özvegy is szerepelni fog az Avengers moziban.
  • Az ugye tiszta sor, hogy Roland Emmerich rendezi majd a Asimov klasszikusát az Alapítványt, aminek a forgatókönyvét Bob Rodat írja majd. Rodat írta anno a Ryan közlegény megmentésének a szkriptjét.
  • A Spirit Pictures megvásárolta a Kong – King of the Skull Island regény megfilmesítési jogait. Ebből adódóan tuti lesz a közeljövőben egy King Kong előzményfilm.
  • Denzel Washington játszaná Barack Obamát, amennyiben film készülne az első színes bőrű amerikai elnökről.
  • Money Never Sleep címen készül a Tőzsdecápák folytatása, amit Oliver Stone fog majd rendezni. A szereplők közt visszatér Michael Douglas, akinek a társai nem kisebb nevek lesznek, mint Josh Brolin és Shia LaBeouf.
  • Az EA tavaly kijött a Dead Space című túlélő horrorral, ami hatalmasat szakított. Aztán jött egy animációs film az előzményekről, majd egy képregény sorozat. A franchisera a pontot pedig egy filmes feldolgozás teheti fel, amit DJ Caruso (Eagle Eye) rendezne majd.
  • Beszarás hír, de sajnos igaz, lesz Wrong Turn 3. A Left For Dead címre keresztelt dvd-s okádék október 20-tól kerül a polcokra. Én speciel még a 2. részt sem láttam, de az 1.-ben Dushku kisasszony fergeteges volt.
  • Állítólag a Marveles fiúk megkeresték Edward Norton-t, hogy visszatérjen Hulk szerepében a The Incredible Hulk folytatásában, majd ott legyen az Avangers-ben is.
  • Október 2-án ismét a mozikban a Toy Story első két része, de ezúttal már szigorúan 3D-ben.
  • Paul W. S. Anderson a jelek szerint felhagy a horror/akció műfajjal, mivel könnyedén lehetséges, hogy következő műve a egy fantasy regény a The Warded Man lesz, amiben az embereknek démonokkal kell szembeszállnia a túlélésért a jövőben.
  • A Warner eltolta a Nightmare on the Elm Street remake premierjét 2010. április 30-ra.
  • Megvan a The Wolf Man végleges (?) premier dátuma is, ami 2010. február 6.-án lesz esedékes. A mozi így majdnem egy év csúszás kerülhet csak képernyőre.
  • Bryce Dallas Howard veszi át Rachelle Lefevre helyét a The Twilight Saga 3. részében az Eclipse-ben. A film 2010. június 30.-án kerül a mozikba, a forgatás a napokban indulhat.
  • Warren Ellis 3 részes képregénye a Red sem kerülheti el a sorsát, vagyis megfilmesítik. A főszerepben Bruce Willis tündököl majd, aki egy profil nyugalmazott bérgyilkost alakít, akit a CIA el akar tenni láb alól. Rendező Robert Schwentke.
  • Kiderült, hogy Michael Sheen lesz a főgonosz a Tron 2-ben, aminek a címe már ugye Tron Legacy.
  • Csatlakozott a Battle – Los Angeles című sci-fi akcióhoz Michelle Rodriguez, Michael Pena és Bridget Moyanahan. A produkcióhoz már előzőleg csatlakozott Aaron Eckhart is, aki egy tengerészgyalogos parancsnokot alakít. A történet szerint Los Angelest hirtelen ellepik az idegenek és egy maroknyi tengerészgyalogosnak kell megritkítania őket.
  • Kevin Smith Couple of Dicks című filmjét valószínűleg át kell nevezni, de ezen ki lepődött meg.
  • Hivatalosan is bejelentették, hogy az Alien prequelt Ridley Scott fogja rendezni és nem a reklámfilmrendező zseni Carl Erik Rinsch.
  • Jelenleg úgy fest, hogy a Pirates of the Carribean 4. részét nem Verbinski rendezi, hanem Rob Marshall, holott a Verbinski aktuális projektje a Bioshock mozi jelenleg stagnál.
  • A Variety értesülése szerint Jessica Alba, Steven Segal, Don Johnson és Lindsay Lohan is szerepelni fog a Machete-ben. Meredek mi, és akkor hol vannak még a már csatlakozott színészek?
  • Rodriguezt ugye lepattintották a Barbarella remakeről, amit Robert Luketic (21) rendezhet.
  • Paul W.S. Anderson állítólag már dolgozik a Death Race 2. részén, ami egy eredet történet lenne és Frankeinsten-ről szólna, miként kerül be az elit börtönbe, mint versenyző.
  • Szeptemberben kezdődhet a Predators forgatása, amit majd ugye Antal Nimród fog ledirigálni. A premier 2010 júliusában lesz esedékes, amikor is egy maroknyi ember a ragadozók bolygóján fog galibába keveredni.
  • Christopher McQuarri (Valkyrie) írja majd a Wolverine 2. részét, ami Jackson nyilatkozata alapján Japánban játszódik majd.
  • Nincs Isten!!! A Paramount eltolta a Shutter Island premierjét 2010. február 19.-ére. Pedig Scorsese és DiCaprio közös munkája több volt, mint impozáns.
  • Úgy tűnik lesz Bioshock mozi, de a költségvetést elég rendesen megfaragták, így a sokáig rendezőként emlegetett Verbinski kiszállt a buliból. Helyét Juan Carlos Fresnadillo veheti át.
  • Channing Tatum és Donald Sutherland lesznek a főszereplői a The Eagle of the Ninth című ókori nyomozós mozinak, amiben a rómaiak titokzatosan eltűnt 9. légióját kutatják. Érdekes koncepció, míg a rendezői székben Kevin MacDonald.
  • A Sony október 2.-ára tolta a Zombieland premierjét, aminek hála egy héttel korábban érkezik a film.
  • Hivatalosan is írják már a Hancock 2. részét. A folytatásban Peter Berg és Will Smith is benne lenne.
  • Remake lesz az 1981-es Outland-ből, amiben Sean Connery nyomozott egy bányászbolygón történt gyilkosságok után. A rendezői székben Michael Davis.
  • 2012-ben jöhet a 3. X-akták mozifilm, bár a 2.-at látva már cseppet sem várom.
  • A Sony zöld utat adott a Feketék fehéren 2. részének. Jajj ne!!!
  • Mila Jovovich lesz a főszereplője a The Fourth Kind című thrillernek, amiben egy pszichológus olyan pácienseket vizsgál, akiket nagy valószínűséggel UFO-k raboltak el.
  • A Legendary Pictures egy Godzilla filmen gondolkozik, ami a ’98-as Emmerich mozi rebootja lenne.
  • Tim Roth állítása szerint további 3 Marvel filmre írt alá, amiből az egyik könnyedén lehet az Avengers mozi is. Roth egyébként utoljára Hulk ellenfelét alakította a The Incredible Hulk-ban.
  • Jennifer Love Hewitt állítólag nagyon akciósztár akar lenni és az ehhez vezető utat abban látja, ha ő lehet a Wonder Woman. Ehhez gondolom a készítőknek is lesz még néhány szava, de én mindenesetre támogatom.
  • James Cameron totál bekattant a 3D-től, amire jó példa lesz ugye karácsonykor az Avatar. Ezenkívül a mester tervezi, hogy eddigi legnagyobb filmsikerét a Titanic-ot is bemutassa 3D-ben. Sőt, egyes pletykák szerint a Terminator 2 sincs kizárva.
  • Ron Howard nem állt le a best-seller könyvek megfilmesítésével. A következő áldozat Robert Ludlum lesz, akinek az egyik botránykönyve a The Parsifal Mosaic lesz terítéken hamarosan. Egyébként Jason Bourne karaktere szintén Ludlum fejéből pattant ki.
  • Tom Arnold állítása szerint, amint lejár Arnold Schwarzenegger kormányzói posztja szabad az út a True Lies 2 előtt, amit természetesen James Cameron rendezne majd.
  • Carla Gugino nem igazán tud elszakadni Zack Snyder-től, így szépen beszállt a látványzseni készülő filmjébe a Sucker Punch-ba.
  • Renny Harlin egykoron rendezőóriás volt, de mostanra sajnos igen csak kiégett. Legújabb próbálkozása a Five Day War sem ígérkezik valami nagy eresztésnek, lévén a 2008-as Dél-Oszétiai háborút akarja megfilmesíteni. Az egészben a legnagyobb vicc, hogy a HVG-ben folyamatosan nyomon követem a történéseket az ottani helyzetről, szóval akár még érdekelni is fog a téma. Ellenben tuti nem lesz akkora popcorn mozi, mint mondjuk a Cliffhanger vagy a Die Hard 2.
  • Josh Duhamel beszállt Katherine Heigl mellé a Life As We Know It című romantikus drámába. Ha a film fele annyira jó lesz, mint a sorozat volt, akkor tuti nézős lesz.
  • Budd Schulberg 95 évesen elhunyt. Legemlékezetesebb munkája az On The Waterfront, ami 8 Oscar-t nyert.
  • J.J. Abrams lesz az producere a Mission Impossible 4-nek, melynek a rendezője továbbra is ismeretlen. Ellenben a forgatókönyvet a Josh Applebaum és Andre Nemec írják, akikkel Abrams anno az Alias alatt dolgozott együtt.
  • Meghalt a ’80-as évek siker tini-film gyárosa John Hughes, aki többek közt a Ferris Buller’s Day Off-ot is rendezte.
  • A Warner Bros berkein belül Charles Roven (TDK) és Craig Flores (300)producerek azzal álltak elő, hogy mi lenne, ha Robin Hood a következő filmjében a jövőben osztaná a pénzt. Beteg mi?
  • Frank Langella is ott lesz az Oliver Stone által rendezett Money Never Sleep-ben.
  • A Transformers és a G.I. Joe sikeres adoptálásán felbuzdulva a Warner fontolgatja egy LEGO film elkészítését. No komment!
  • Bryan Singer Battlestar Galactica filmet akar rendezni, de sajnos ennek semmi köze sem lenne a sikeres tv sorozathoz. Ez egy teljesen más történet lenne, a klasszikus sorozat modern változata. Az öröm pedig az egészben, hogy a forgatókönyvön az a Glen A. Larson ügyködik, aki anno a ’70-es években megálmodta a kultikus sorozatot.
  • A várva várt Hobbit munkálatai még el sem kezdődtek és máris megy a csűrés-csavarás a produkció terén. A Lord of the Rings folytatását két részben álmodta meg a stúdió, de egyes források szerint lehet, hogy ebből is trilógia lesz.
  • Az ultraszexi Diora Baird beszállt eyecandynek Natalie Portman mellé a Thor-ba.